140 új munkahely Miskolcon

Csaknem 100 autóipari szakmunkásnak és 35 mérnöknek is állást biztosít a miskolci Spinto Hungária Kft. új beruházása.

„Külföldön is versenyképes középvállalatokra van szükség a gazdaság növekedéséhez a nagyvállalatok magyarországi befektetései és a sikeresen működő, magyar irányítású nagyvállalatok mellett.” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerszámgyártó vállalat új beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
Az új szerszámgyártó üzem 5,9 milliárd forintos miskolci befektetéssel jön létre, melyhez a kormány 2,4 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított. A miniszter a szokatlanul magas – csaknem 41 százalékos – támogatási intenzitást azzal indokolta, hogy az új üzem fontos piaci rést tölt be, magas hozzáadott értéket teremt és jelentősen növeli a magyar gazdaság versenyképességét. A rendelkezésre álló 3 hektáros területen a meglévő 5 ezer négyzetméteres gyártócsarnok bővítésére vagy új épület emelésére is lehetőség kínálkozik.

A magyar autóipar termelése idén a tavalyi rekordot is meghaladva már az első nyolc hónap alatt több mint 5320 milliárd forint volt – ez a foglalkoztatásban is meglátszik: több mint 160 ezren dolgoznak az iparágban.
Jelenleg is sokféle városban és területen keresnek különféle végzettséggel és tapasztalattal dolgozókat az autóipari gyártók és beszállítók.

Leave your thoughts

Legutóbbi hozzászólások

    Új munkahelyet, vagy munkaerőt keres?
    Szeretné mindezt a lehetőséget, akár ingyen?
    Az újállásom.hu a legjobb választás lehet akkor az Ön számára.
    Ingyen feltöltheti Önéletrajzát!
    Ingyen adhat fel álláshirdetést nálunk.

    Hírlevél